Joghurt torta

A szüleim tzatzikit akartak készíteni, viszont mellényúltak és 1 kg nádcukros görögjoghurttal tértek haza. Mivel eredeti céljának nem igazán felelt meg, nekem adták, hogy csináljak belőle valamit. Mivel elég finom magában is, a negyedét elnassoltuk csak úgy, a maradékból pedig epres, mákos joghurttortát csináltam. 

Joghurt torta
Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű tortaformához:

Mákos piskóta:

2 tojás
2 ek kristálycukor
2 ek mákliszt

Joghurt krémhez:

3/4 kg nádcukros görögjoghurt
4 dl tejszín
2 cs. instant zselatin

A tetejére:
1/2 kg eper
1 cs. piros tortazselé


Előmelegítjük a sütőt 180 °C-ra, kibéleljük a tortakarika alját sütőpapírral. 
Kettéválasztjuk a tojásokat. Kihabosítjuk a sárgáját az egyik, a fehérjét a másik kanál cukorral. Óvatosan összekeverjük a tojáshabokat és a máklisztet, belekanalazzuk a tortaformába és az előmelegített sütőbe toljuk, a sütő ajtaját résnyire nyitva hagyjuk. Amint megsült, fejjel lefele rácsra tesszük hűlni. 
A joghurtot összekeverjük a két csomag instant zselatinnal, majd összeforgatjuk 4 dl habbá vert tejszínnel. Rásimítjuk a kihűlt piskótára. A tetejét kirakjuk a szeletekre vágott eperrel és hűtőbe tesszük. A csomagolás szerint elkészítjük a tortazselét, majd óvatosan a torta tetejére csorgatjuk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. 
Nekem csak néhány órát volt ideje hűlni, de így is szépen megállt.
Joghurt torta




Joghurt torta

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések